Aki követi a Norvégiába költöztünk csoportot a facebookon, az Marcsi írásaiból már értesülhetett róla, hogy némi tanakodást és helyzetelemzést követően végül bodøi lakosok lettünk. Nem akarok túl sokat írni a költözés sztorijáról - bár néha-néha elkerülhetetlen lesz visszautalni rá -, inkább arról írnék egy keveset a városról, meg arról, hogy milyennek láttuk, tapasztaltuk az itteni életet a költözés óta eltelt egy-két hónapban. 

Korábban, a közlekedésről szóló bejegyzés vége felé már érintettem a témát, hogy a norvégok előszeretettel kávéznak, gyakorlatilag bárhol, bármikor, folyamatosan. Munkahelyi megbeszélés, iskolai szülői értekezlet, edzőképző tréning, mind elképzelhetetlen néhány termosznyi kávé nélkül. Mindennek most újabb bizonyságára leltem egy, az egész országot behálózó akció képében.

Ez a norvég neve a céges karácsonyi vacsorának, amelyet az év vége közeledtével a munkáltatók szerveznek dolgozóiknak. Valószínűleg nem helyi találmány, de mint szerte a világon, itt is nagyon népszerű. A mi társaságunk is ápolja a hagyományokat, és idén első alkalommal én is részt vettem ezen a rendezvényen. Persze, voltam már ilyenen Magyarországon is, de ez itt mégiscsak egy más ország, más kultúra, más szokások, úgyhogy kíváncsian vártam az utazást.

Hűvös szelek járnak, folytathatnám az ismert gyermekvers soraival, de szerencsére a helyzet azért nem olyan rossz. A tavalyi szeptember igazán elkényeztetett minket, és idén is valami hasonlót várunk. Egyelőre nem is csalódtunk, kifejezetten kellemes kora őszi napokat éltünk mostanában.

Megnyugtatásul már az elején sietve leszögezném, hogy nem áll szándékomban untatni senkit a norvég profiliga eredményeivel, híreivel, esélylatolgatásaival. Aki érdeklődik, az itt minden információt megtalál. Ha eleinte kicsit nehezebben menne, itt egy kis segítség.

Ennél sokkal érdekesebb, számunkra kedvesebb témáról lesz szó, amellyel az utóbbi hónapokban, hetekben a család valamennyi tagja - na jó, a macskát kivéve - kapcsolatba került. Gyerekfoci.

Tavasz van végre itt is. A tél igyekezett kitartani ameddig csak bírta, szórakoztatva ezzel az évszak és a havas sportok szerelmeseit, és borsot törve kissé a közlekedők orra alá. Aztán végül csak megadta magát a természet törvényeinek, és átadta helyét a tavasznak. A tél során felgyülemlett hó mennyiségét látva nem gondoltuk, hogy olyan gyorsan zajlik majd le az olvadás, mint ahogy végül megtörtént. Többször mondtuk, hogy a teraszunkon is biztosan lesz hó még május végén is. De napról napra látványosan csökkent a mennyiség - a teraszon gyakorlatilag kiolvadt a srácok szánkója alól -, míg végül a házak hóhalmainak hűlt helyén hageavfall feliratú zsákok jelentek meg. Ezekbe az újrahasznosított papírzsákokba gyűjtik a kertes gazdák a tavaszi nagytakarítás során összegyűjtött növényi maradványokat.

Szinte mindenki szépítgeti, csinosítgatja a portáját. Vannak, akik egyedül vagy családosan teszik, mások a szomszédokkal összefogva dolgoznak, úgynevezett dugnad (ejtsd: dügnad) keretében. Ez a kalákaszerű, önkéntesen, közösen, közös célért térítésmentesen végzett munka nagyon népszerű. Nem csak lakóközösségek, de nagyobb szervezetek is előszeretettel hirdetnek ilyen programokat. A turista szövetség például a  menedékházak felújítását végzi rendszeresen ilyen módon, de Ákos és Dénes csapata, az Astor Fotballklubb pályájának felújítása is társadalmi munkában zajlott. Minket is invitált a bérleményünk tulajdonosa a szomszédokkal szervezett közös kinti munkára. Természetesen vállaltuk. Egy kis ismerkedés és nyelvgyakorlás soha nem árt. De már a legelején kiderült, hogy nagyon kevés a tennivaló, így nekünk végül nem jutott szerep ebben a programban.

A tavasz beköszöntének másik csalhatatlan - írhatnám azt is, hogy halálbiztos, de nem akarok morbid lenni - jele a rulleski megjelenése az utakon. Ezzel a sporteszközzel szemben továbbra is disszonáns érzésekkel viseltetek. Közlekedésbiztonsági szempontból eléggé aggályosnak látom, viszont mint sportot, piszokul kipróbálnám. Végül is általános iskolás koromban párszor görkoriztam... :) 

A természet is felöltötte a zöldebb ruháját. Kicsit tétován kezdett hozzá, de aztán alaposan belehúzott. Valahogy úgy, mint amikor a legszebb álmunkból felriasztó negyed hatos óracsörgésnél azt mondjuk: "Jó, jó, csak még öt perc.", aztán a következő pillanatban, fél kilenckor hirtelen rádöbbenünk, hogy kegyetlenül elkéstünk, és őrült kapkodásba kezdünk. Először a fenyők ágainak végén jelentek meg az élénkzöld, zsenge, új hajtások, aztán a fű is elkezdett zöldülni városszerte, végül aztán a lombos fák rügyei is sorra kipattantak. A tavak behavazott jégpáncélja is emlék már csupán, a sirályok, vadkacsák, és néhány vakmerő fürdőző legnagyobb örömére. Legutóbbi kirándulásunk során a Theisendammen tónál láttunk néhány fiatalt, akik a már-már kánikulai meleget egy hűsítő merüléssel próbálták elviselhetőbbé tenni. Merészen indultak neki a partról az egyébként szinte hihetetlenül kék színben játszó hullámoknak, de azért a mosolyuk nem volt minden pillanatban teljesen őszinte. Lényegesen többen választották egy kicsit szolidabb módját a pihenésnek, parti napozással, grillezéssel. A kinti sütögetés télen sem ritka, a síelést, szánkózást gyakran zárják le a nyílt lángon készült lunsj közös elfogyasztásával, de azért az igazi grillszezon most köszönt majd be. Erre persze az élelmiszerboltok is felkészültek. Már hirdetik a különféle grilltermékek akcióját, és halmokban állnak a faszenes zsákok a boltokban, benzinkutaknál.

Az időjárás egyébként meglehetősen hektikus, de ezen már nem nagyon lepődünk meg. Egyik nap melegrekordok dőlnek meg - a minap például Trondheim volt Norvégia legmelegebb városa, a hőmérséklet a barcelonait is felülmúlta - a következő napon viszont tíz fokig sem emelkedett a hőmérő higanyszála, és szakadt az eső vigasztalhatatlanul.

A tavasz érkeztének folyománya a hosszantartó nappali világosság is. Ezekben a napokban Trondheimben fél öt körül kel a nap, és jóval este tíz után nyugszik. De például Tromsøben máris durvább a helyzet, ott hajnali kettő, és éjjel tizenegy között van világos. És messze még a vége, még folyamatosan hosszabbodnak a nappalok.

A város és a fjord késő esti látképe Steinåsen felől

Mindeközben a város, és persze egész Norvégia is, egyre lelkesebben készül a 17-i nemzeti ünnepre. Ilyenkor a norvégok előveszik a nagy becsben tartott, különleges alkalmakkor viselt bunadot, és vagy felvonulnak a színes forgatagban, vagy különböző méretű nemzeti zászlójukkal integetnek a felvonulóknak. Minden országrésznek, régiónak megvannak a jellemző színei, motívumai, és az emberek általában a származási helyüknek megfelelő bunadot viselik. Eltérő régióból származó szülők leszármazottai választhatnak a két viselet közül. A ruhákat az erre szakosodott üzletekben hozzáértő eladók segítségével és tanácsai alapján bárki szabadon megveheti. A különféle stílusjegyek, motívumok, kiegészítők akár véletlenszerű, akár személyes szimpátián, tetszésen alapuló szándékos kombinálása, horribile dictu a viselet otthoni összebarkácsolása határozottan kerülendő. Ha valaki mégis ebbe a hibába esik, nos arra bizony lecsaphat a bunadpoliti. Ez a népviselet-rendőrség, amelynek létezéséről a közelmúltban szereztünk tudomást egy språkkaféban, hivatott őrködni a hagyományok felett, ami nem csupán a viselet összhatását jelenti, felöleli a bunadhoz méltó magatartást is. Egy cikk szerint például bunadban tilos dohányozni, alkoholt fogyasztani. A szabályszegési eljárás megindítása, lefolytatása, illetve az alkalmazott szankciórendszer még nem egészen világos, de majd tájékozódunk. :) Egy-egy ilyen népviselet értéke egyébként egy jobb állapotú használt autó vételárával vetekszik. A fentebb hivatkozott cikk szerint újabban már Kínából, Hongkongból is lehet rendelni bunadot töredék áron, de a védegylet álláspontja szerint csak a Norvégiában, norvég kezek által készített ruhák testesítik meg a hagyományt. Tavaly még egyedül néztem a trondheimi forgatagot, idén viszont már családostul fogjuk élvezni a hangulatot. :)

De ez a május más élményeket is tartogat számunkra. A fiúk küszöbönálló iskolaváltása is izgalomban tartja a családot. Szerencsére az Astorban mindketten több leendő osztálytársukkal edzenek együtt, reméljük ez segíti majd a beilleszkedésüket. 

Ma megkezdődött az iskolában a húsvéti szünet (påskeferie), és nekem is szabad a hétvégém, így reggeli után nekivágtunk egy kis kiruccanásnak. Felmerült néhány célpont, végül úgy döntöttünk, hogy nem megyünk túl messzire, és Krokstadørát, a Snillfjord csücskében lévő kis települést jelöltük ki végállomásnak. Aztán menet közben meggondoltuk magunkat. A havas hegyek és a fjord által nyújtott látvány annyira megigézett minket, hogy úgy döntöttünk, kicsit tovább merészkedünk. És ahogy az étvágy is evés közben jön meg, mi is úgy toltuk egyre arrébb és arrébb a végállomást. És nagyon nem bántuk meg. Tényleg csodálatos látványban volt részünk.

Barna våre har påskeferie allerede og jeg er fri i denne helgen også, så vi bestemte oss at vi går ut på en liten tur. Først ville vi dra bare til Krokstadøra men utsikten var så kjempevakker derfor dro vi videre og videre til Ulvøya. Det var en veldig fin lørdagstur.

Az útvonal - Traséen

Krokstadøra

Slørdal

Fillan

Bár az utóbbi időszakban kifejezetten hideg napokat élünk, annyira, hogy a hőmérő higanyszála csak villámlátogatásokat tett a -15-ös jelzés fölött, a tél továbbra is izgalmas és kellemes arcát mutatja. Hóban továbbra sincs hiány. Az utak mentén, a járdákat szegélyezve számolatlanul állnak a különféle munkagépek által összekotort, néhol embernyi magasságú hókupacok. Az önkormányzat munkatársai nem is várnak az olvadásra. Időnként markolók és dömperek jelennek meg a hófalak mentén, hogy valamelyik városszéli lerakóhelyre szállítsák az összegyűlt csapadékot. Az igyekezet érthető. Egyrészt lehetséges, hogy az olvadás még nagyon soká érkezik, másrészt ekkora hómennyiség valóságos árvízzel fenyegethetné az utakat, parkokat.

Egy-két helyi ismerősünk szerint az idei tél különösen "hógazdag", amit a sportbarátok természetesen ki is használnak. Mi is igyekszünk a lehető legtöbbet gyakorolni a síelést. A múlt héten szünet volt a srácoknak a suliban, én pedig csak délutánra jártam dolgozni, így délelőtt is ki tudtunk menni csúszkálni egy kicsit az erdei túrautakra. Úgy tűnik, hogy a szorgalmas gyakorlásnak megvan az eredménye. Mindannyian kezdünk magabiztosabban mozogni a lécekkel a lábunkon, bár kétségtelen, hogy a fékezés-kanyarodás terén bőven van még mit javulni. Úgy tűnik, Ákosnak megy legjobban a dolog. Ő nagyon ráérzett a fékezés technikájára is, és a legutóbbi alkalommal már olyan igazi sífutó mozdulattal is próbálgatta a kanyarodást. Nagyon ügyes.

Persze kár lenne tagadni, hogy az igyekezet bizonyos áldozatokkal is jár. Nem mindig ússzuk meg esés nélkül, és sajnos sikerült már összeszedni egyet-kettőt a fájdalmas, nehezen gyógyuló fajtából is. Na nem, nem a fiúknak. Ők felpattannak, és mennek tovább. Nekünk macerásabb kicsit a dolog. :) Marcsi és a fiúk a korizást sem hanyagolják. Van viszont egy igazán új élményünk is. A trondheimi curling klub a múlt vasárnap nyílt napot tartott a jégcsarnokban. Nagyon szeretjük nézni, ezért kihasználva a kínálkozó alkalmat felkerekedtünk a fiúkkal, hogy végre ki is próbáljuk. A kanapéról nézve nem tűnik ördöngösségnek a dolog. Mihelyt azonban jégre lépünk, hogy ellökjük azt a követ, rá kell jönnünk, hogy nem olyan könnyű úgy végigvinni a mozdulatsort, hogy ne csússzon szanaszét a kezünk-lábunk. Kb. két órát töltöttünk a jégen a kövekkel, és nagyon élveztük a dolgot. 

Persze a bevándorlók élete nem csak játék és mese. De szerencsére a fiúk a suliban is jól haladnak. Olyannyira, hogy hamarosan, az aktuális tervek szerint májusban át is kerülhetnek a rendes iskolába. Izgalmasan hangzik. Nagy lépés lesz, de reméljük, hogy jól veszik majd ezt az akadályt is.   

Legalábbis télre mindenképp. Mióta elhatároztuk, hogy Norvégiába költözünk, de főleg mióta itt vagyunk, azóta kacérkodom a gondolattal, hogy kipróbálom a síelést. Az alpesi sí, bár sokakat hallottam áradozni róla, nem vonz igazán. A sífutás, leginkább a biathlon, mindig jobban érdekelt. Erdei túráink során, amikor sorra suhantak el mellettünk a tréningező, vagy családostul kiránduló síelők, az elhatározás egyre erősödött, mígnem Isi barátom felesége, Helga szavaival élve már annyira húzta a hajamat, hogy néhány nappal ezelőtt meghoztam a döntést: kipróbálom.

Az első lépések

Kedvvel és elszántsággal jól állok, a rutinom ellenben a zérussal egyenlő. 49 évem elszelelt, de nem hogy egy lejtőn nem csúsztam még le ezelőtt, léc sem volt még a lábamon soha. Szóval kezdő vagyok, de igazán. A szükséges felszerelésről igyekeztem tájékozódni különféle forrásokból, de végül arra jutottam, hogy érdemes tanácsot kérni egy hozzáértő személytől. Úgy gondoltam, hogy a nagy sportboltláncok eladói megfelelő kompetenciával rendelkezhetnek a témát illetően, így hát felkerekedtünk Marcsival.

Egy korábbi bejegyzésben már megemlítettem, hogy a sportfelszerelések választéka rendkívül gazdag. A kínálatot természetesen a sísport vonatkozásában sem érheti kritika. A sífutás különböző stílusaihoz passzoló lécek, kötések, cipők, botok a kezdő szinttől a profi felszerelésekig mind megtalálhatók a palettán, nem beszélve a kiegészítők és az illeszkedő ruházat garmadájáról. A felszerelés kiválasztásának részleteibe nem mennék bele nagy aprólékossággal. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, a három legfontosabb szempont a magasság, a súly és a vastagság. Az első kettő a sportolóra, a harmadik a vásárló pénztárcájára vonatkozik. A különbség a low és high end között nem elhanyagolható, több ezer koronára rúghat. Az imént azt írtam, hogy kezdő síelő vagyok, a lécek waxolásának, vagyis különféle anyagok felvitelével csúszóssá tételének tudományáról pedig még csak benyomásom sincs. úgyhogy jó döntésnek tűnt egy egyszerű, waxmentes léc. Azóta már kiderült, hogy az is csúszik rendesen! :)

Az új felszereléssel először a nappaliban végeztem pár "szárazedzést", aztán pénteken délelőtt Marcsi kíséretében kimerészkedtem terepre is. A közelünkben fekvő Kyvannet körüli erdőben előre elkészített sínyomok várják a tréningezőket és túrázókat. Én is egy ilyenben tettem meg az első tétova lépéseimet.

Így készülnek a sínyomok

Közben megbeszéltem az egyik kolléganőmmel, hogy hétvégén megmutatja a legfontosabb alaplépéseket és ismereteket, amiket aztán átadhatok a családnak, hogy később síléceken is túrázhassunk Bymarka-szerte. A gyakorlásig hátralévő néhány napban megnéztem pár YouTube videót, hátha sikerül ellesnem egy-két fogást a profiktól. Vasárnap a megbeszélt időpontban kimentem a fiúkkal a Lianvannet nevű tóhoz, ennek a behavazott jegén tartottuk az első edzést. Később Marcsi is megérkezett, de mivel neki sem síléce, sem szánkója nincs, nem akarta végigfagyoskodni az időt, addig inkább készített nekünk egy kis édes meglepit.

Az első tréning után úton hazafelé

A kolléganőm tapasztalt túrázóhoz méltó módon méretes hátizsákkal érkezett, amiből a gyakorlás végeztével tűzifa, összecsukható nyársak, valamint egy doboznyi jávorszarvashús került elő. A húst sütögetve, majd Marcsi túrós batyuját majszolgatva remek kis piknikkel zártuk az első edzésnapot. 

Nyárson az "erdő királya" (skogens konge)

Hogy jól ment-e? Sík terepen, amíg nem kell kanyarodni vagy fékezni, nagyjából már megy. :) A többi meg majd jön a gyakorlással. 

Tegnap iskolai szünet volt a fiúknak és szerencsére én sem dolgoztam, ezért úgy gondoltuk, hogy teszünk a szokásosnál egy kicsit nagyobb túrát Bymarkában. Kisebb sétákra, vagy éppenséggel szánkózni az erdőben viszonylag rendszeresen indulunk, de a nagyobb lélegzetvételű, "csúcstámadással" tervezett túráink sorában ez volt a harmadik. A Geitfjellet szeptemberi meghódítása után a célpont ezúttal is a Bymarka második legmagasabb csúcsa, a Gråkallen volt. Ezúttal is, írom, mert néhány héttel ezelőtt már célba vettük ezt a csúcsot. Akkor egy jeges vizű patak és Ákos bal cipőjének sajnálatos találkozása vetett véget a kirándulásnak, mikor is az említett lábbeli a gazdájának egyik óvatlan mozdulata eredményeként teljesen elmerült a patak egyébként kristálytiszta vizében. Ákos hősiesen folytatta volna a túrát, de inkább nem kockáztattunk. Úgy tűnik meg van írva, hogy az ilyen túráink során bokáig, lábszárig, térdig kell járnunk a vízben-hóban.

A Gråkallen szeptemberben

Tegnap a pár fokkal fagypont fölötti hőmérséklet és a délelőtti havazás kellemes kirándulást ígért. A reggeli készülődés kissé elhúzódott, de kevéssel dél előtt végül nekivágtunk. Az akebrett és az új szánkó természetesen nem maradt otthon. Jó a havas erdei túra, de nem árt feldobni a bulit egy kis vidám csúszkálással. A szokásos helyeken meg is álltunk pár lesiklásra, aztán folytattuk az utat. A múltkori baleset helyszínét elhagyva Ákos üdvözölte jóbarátjává vált patakot, majd megjegyezte, hogy ezúttal máris messzebbre jutottunk. És szerencsére még nem volt vége. A természetjárók dolgát megkönnyítendő, a turistautak minden egyes kereszteződésénél táblák jelzik a jelentősebb helyek irányát és távolságát. Sajnos a nevek többsége nekünk még nem cseng ismerősen, de a célállomással tisztában voltunk, és időnként Marcsi a telefonján is ellenőrizte az irányt, szóval haladtunk. Előfordult, hogy valamelyik keresztútnál rossz irányba indultunk és aztán korrigálnunk kellett, és az is, hogy itt-ott combig gázoltunk a hóban, de nem bántuk. A hóval borított csendes erdő csodaszép látványt nyújtott, akár egy eleven karácsonyi képeslap. 

Térdig a hóban

Sajnos a késői indulásnak meglett a böjtje. Mire a csúcs látótávolságba került, lement a nap, feltámadt a szél, és felerősödött a havazás, így visszaindultunk. Lefelé egy ideig a főút mentén haladtunk, de aztán visszatértünk a fák közé, hogy a fiúk csúszhassanak még néhányat a jól bejáratott lejtőkön. Sötét este volt már mikor hazaértünk, de a nap még tartogatott egy élményt a családnak. Dénes pár napja elhatározta, hogy szeretne sütni valamilyen süteményt, és tegnap úgy érezte, hogy a dolog nem tűr halasztást. Linzertésztát készített, aztán ügyesen szaggatta, töltögette ezzel-azzal, sütögette, aztán végül mind megettük. Szuper napunk volt!

Dénes munka közben

A végeredmény